udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 77 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-77

Névmutató: Ladányi László Zoltán

1997. szeptember 5.

Szept. 5-én került sor az Udvarhely széki RMDSZ tisztújító közgyűlésére, melyen Verestóy Attila szenátort választották meg széki elnöknek Farkas Csaba keresztúri fogorvos ellenében. Az új elnök már ki is jelölte az alelnököket. Tanügyi-kulturális alelnök Asztalos Ferenc képviselő, szociális-gazdasági alelnök Antal István képviselő, önkormányzati alelnök Bunta Levente, ifjúsági alelnök Ladányi László. A területi alelnökök: Farkas Csaba (Székelykeresztúr), Bokor Sándor (Parajd), Menyhárt Domokos (Szentegyháza) és Sófalvi László (Udvarhely). /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), szept. 8., 1108. sz./

1997. szeptember 11.

A 22-es sürgősségi kormányrendelet értelmében azokban a helységekben, ahol a nemzeti kisebbség 20 százalékban jelen van, kétnyelvű helységnévtáblák helyezhetők el. Az 1992-es népszámlálást alapul véve 959 magyar nyelvű tábla helyezhető el, tájékoztatott Ladányi László, a képviselő iroda vezetője. A legtöbb magyar táblát Hargita megyében lehet kitenni /221 település/, ezt követi Maros megye /123 település/, Szatmár /107/, Kovászna /106/, Bihar /95/, Kolozs /85/, Szilágy /58/, Fehér /31/, Temes /27/, Besztrece-Naszód /26/, Arad /25/, Brassó /24/, Máramaros /19/, Bákó /6/ és Hunyad /2/. A 100 %-ban magyarok által lakott településekből Hargita megyében 85 van, Maros megyében 15, Kovászna megyében 11, Kolozs megyében 4, Szatmár megyében 3, Bihar megyében 2, Beszterce-Naszód és Szilágy megyében 1-1. /Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 11./

2000. július 27.

Verestóy Attila, az Udvarhelyszéki RMDSZ elnöke közleményt adott ki.Júl. 21-én ülésezett az Udvarhelyszéki RMDSZ elnöksége. "Érthetetlen számunkra Székelyudvarhely polgármesterének álláspontja, aki nem akar együttműködni a törvényesen megválasztott tanáccsal és alpolgármesterrel. Amennyiben ezen magatartásán a Széki RMDSZ-elnökség közleményének nyilvánosságra hozatala után sem változtat, az ügy megoldása érdekében kénytelenek leszünk a Köztisztviselők Minisztériumához folyamodni." Antal István, Székelyudvarhely RMDSZ-elnökének lemondása után ideiglenes városi RMDSZ-elnöknek Ladányi Lászlót, az Udvarhelyszéki RMDSZ alelnökét nevezték ki. /Új RMDSZ-elnök Udvarhelyen. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 27./

2001. május 15.

Újabb négy évre dr. Verestóy Attila szenátort, eddigi Udvarhelyszéki RMDSZ elnököt választották újra a május 11-i tisztújító küldöttgyűlésen, amelyen részt vett Takács Csaba ügyvezető elnök. A küldöttgyűlés után az Udvarhelyszéki RMDSZ új, vidékért felelős alelnökei Hegyi Gál Zoltán, Farkas Csaba, Szabadi Kinga, Katona Mihály és Ladányi László lettek. Gazdasági alelnök Borbáth István, régiófejlesztési alelnök Antal Istvánt, oktatási alelnök Asztalos Ferenc, önkormányzati alelnök Bunta Levente, míg ifjúsági alelnök Benedek Á. Csaba lettek. /Újabb négy évre. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./

2001. június 26.

Jún. 15-17. között az Itthon, Fiatalon Mozgalom képviselői Marosfőn gyűltek össze, hogy megbeszéljék problémáikat. Az "itthoni fiatalok" elégedetlenek a pályázati pénzek elosztásával és a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) - az önálló, hivatalosan bejegyzett országos ifjúsági szervezeteket tömörítő testület - általuk kirekesztőnek vélt politikájával. Ezért a továbbiakban a mozgalom teljesen különválva, de az RMDSZ mellett akar haladni. Papp Gy. Attila puhatolózott, igaz-e az a szóbeszéd, hogy ezen szervezeteket az RMDSZ csúcsvezetésének utasítására hozták létre? Szabadi Kinga, a kányádi RMDSZ-szervezet "ifjúsági csoportjának" vezetője elmondta, hogy Ladányi László, az udvarhelyszéki RMDSZ ügyvezető elnöke "segített" a csoport létrehozásában. Etéden szintén a területi RMDSZ-t tudják az ifjúsági csoport mögött. A Harmónia Alapítványtól Dali Erika elmondta: "A MIT-en keresztül nem sikerült pályázatokat nyerni, a Területi Ifjúsági Tanács viszont segít nekünk. Persze hogy melléjük állunk." Benedek Csaba, az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke sietett leszögezni: "Mi politikamentesek vagyunk. Az más, hogy az RMDSZ-szel szorosan együttműködünk." Két szervezet - az Udvarhelyi Fiatal Fórum és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egyesület - nem értett egyet a céljainkkal, ők be sem léptek. A másik főszervező, Borboly Csaba, a Csíki Területi Ifjúsági Tanács vezéregyénisége, aki hozzátette, hogy szerinte a magyarországi Ifjúsági és Sportminisztérium elsősorban az RMDSZ csúcsvezetését bíráló csoportokat támogatja. Ezért nyilatkozatban kérték fel ezen intézményeket, hogy kezdeményezzenek tárgyalásokat az RMDSZ vezetőségével és tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy a támogatások egyformán hozzáférhetővé váljanak a romániai ifjúsági közösségek részére. Borbolyék ezzel közvetve elismerték: őket az RMDSZ képviseli. A marosfői tanácskozáson szétosztott Munkaanyag szerint "a Területi Ifjúsági Tanácsokat a területi RMDSZ-szervezetek hozták létre, tehát azok az RMDSZ részét képezik. Azokban a megyékben, ahol nincs Ifjúsági Tanács, ott a megyei/területi ifjúsági alelnökök munkáját és tevékenységét segítő szervezetek alkotnak egy formális ifjúsági csoportosulást. Fontos és nem elhanyagolható dolog, hogy az Ifjúsági Tanácsok minden esetben erőteljesen részt vesznek az RMDSZ munkájában, és azt ugyanígy segítik. Így biztosítva van nemcsak megyei/területi szinten az RMDSZ-szervezetek működőképessége, hanem az utánpótlás is: megmutatkozhatnak azok, akik felkészültek a felelősségteljes szerepvállalásra. (...) Lényeges, hogy a Területi Ifjúsági Tanácsok által létrehozott Itthon, Fiatalon Mozgalom nem a Magyar Ifjúsági Tanács ellenében jött létre, hanem az ifjúság közvetlen és egészséges önépítkezésének eredménye." Ugyanakkor nem tudják elfogadni azt, hogy a Magyar Ifjúsági Tanács jelenleg kisajátítja a romániai magyar ifjúsági közösségek számára elkülönített jogosítványokat. A marosfői tanácskozásra meghívást kapott az RMDSZ néhány vezetője is: Markó Béla szövetségi elnök, Kelemen Hunor, a Szövetségi Egyeztető Tanács elnöke, Ráduly Róbert csíki területi elnök, mindhárman a román törvényhozás tagjai. A tanácskozás alaphangját Ráduly képviselő ütötte meg: az Itthon, Fiatalon Mozgalom maradjon meg mozgalomnak, és ne soroljon be strukturálisan az RMDSZ-be. Ladányi László /a Verestóy szenátor elnökölte udvarhelyszéki RMDSZ ügyvezetője/ erre azt válaszolta, hogy "az RMDSZ melletti politizálásban látjuk a jövőt, nem pedig a folytonos ellenkezésben" - Markó Béla kifejtette, hogy sok kifogása van a MIT és az RMDSZ viszonyát illetően. Szerinte az RMDSZ-nek kell egy ifjúsági szekciót, frakciót létrehoznia. "Újra létre kell hozni az ügyvezető elnökségen az ifjúsági főosztályt" - fogalmazott Markó, Papp Gy. Attila hozzátette: annak tudatában mondta ezt, hogy az SZKT egyszerűen kiutálta soraiból a Magyar Ifjúsági Tanács képviselőit. Papp Gy. Attila így foglalta össze: van egy ifjúsági testület, a MIT, amely megpróbál önállóan gondolkodni, cselekedni, létezni. Az RMDSZ reakciója erre az, hogy létrehoz egy másik testületet, hogy megmutassa: ki az úr a háznál. /Papp Gy. Attila: A marosfői kibeszélés. Csaba királyfik csillagösvényen. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jún. 26./

2001. szeptember 14.

Az Állampolgár Menedzser Egylet idén is megrendezte a diákszervezetek számára a Diákönkormányzati Szabadegyetemet. A szept. 6-10. között zajlott táborba mintegy ötven résztvevő érkezett, akik különböző középiskolás diákszervezeteket képviseltek. Előadást tartott többek között Kelemen Hunor parlamenti képviselő, az RMDSZ Szövetségi Egyeztető Tanácsának elnöke, Tóth Gyula a magyarországi Atlanti Tanács titkára és Ladányi László, a székelyudvarhelyi RMDSZ elnöke. A két legsikeresebb témakörnek a diákjog és érdekképviseleti rendszerek, illetve a pályázatírás bizonyult. /IX. Diákönkormányzati Szabadegyetem Marosfőn. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 14./

2001. szeptember 18.

Székelyudvarhelyen az RMDSZ-frakció kérést nyújtott be a tanács titkárságára, hogy a következő ülés napirendjén szerepeljen a Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében a megszüntetett UPE listáján bejutott tanácsosok leváltása és az új tanácsosok beiktatása. Ladányi László tanácsos, a városi RMDSZ elnöke ezt azzal indokolta, hogy eddig nem történt semmilyen lépés az ügyben. Ladányi azt kifogásolta, hogy az egyesület elnökének, Szász Jenőnek /a polgármesternek/ a döntéseit az UPE-tanácsosok mindig megszavazták. Az újságíró közbevezette, hogy az UPE-sek ugyanezt állítják az RMDSZ-frakció döntései esetében. Ladányi szerint egy-egy tanácsi döntés előtt a frakció mindig ülést tartott, melyen a frakció többségi szándéka érvényesült. /Bágyi [Bágyi Bencze Jakab]: A prefektúra több átiratot is küldött. Az UPE-s tanácsosok leváltását kérik. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 18./

2001. november 8.

Székelyudvarhelyen nov. 7-én az RMDSZ-frakció tanácsosai rendkívüli tanácsülést kezdeményeztek. Az RMDSZ-frakció tanácsosai mellett az ülésen megjelentek a szeptember 29-én mandátumuktól megfosztott UPE-s tanácsosok is. Tíz órakor mintegy 80 - UPE-szimpatizáns polgár érkezett a nyílt tanácsülésre. A szimpatizánsok közbekiabáltak. Szász Jenő polgármester is csatlakozott az elégedetlenkedő szimpatizánsaihoz, és felolvasta Verestóy Attila egykori kommunista pártba történt belépésekor tett nyilatkozatát. Az UPE-s tanácsosok kifejtették, hogy amíg a megvont mandátumukat nem szentesíti törvényes értesítés, addig tanácsosoknak tekintik magukat. Ladányi László ülésvezető elnök kérte a zárt ülés megszavazását. Végül is az RMDSZ-frakció külön teremben tartott zárt tanácsülést, miközben az UPE-tanácsosok aláírásokat gyűjtöttek, azon kiáltvány elismerésére, mely szerint a választók akarata érvényesüljön és nem vonhatják meg az UPE-tanácsosok mandátumát. /Bágyi Bencze Jakab: Botrányos tanácsülés Udvarhelyen. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 8./

2002. január 16.

Az Udvarhelyi Híradó több politikust, közösségi vezetőt megkérdezett: igényelni fogja-e a magyar igazolványt? Asztalos Ferenc parlamenti képviselő, Hegyi Sándor udvarhelyi református lelkipásztor, Kedei Mózes udvarhelyi unitárius esperes, Ladányi László tanácsos, az RMDSZ udvarhelyi szervezetének elnöke, Obán Árpád volt udvarhelyi alpolgármester, Szász Jenő udvarhelyi polgármester, Markó Béla RMDSZ-elnök, Tőkés László mind azt nyilatkozta, hogy igénylik a magyar igazolványt. Dr. Verestóy Attila szenátor, udvarhelyszéki RMDSZ-elnök válasza: "Nem. Azt hiszem, nem egy dokumentummal kell igazolnom a magyarságomat. Aki kételkedik ebben, annak elég bizonyíték lehet eddigi tizenkét éves politikai ténykedésem. Továbbá nem vagyok rászorulva azokra a kedvezményekre, amelyeket ez a törvény biztosít. Inkább azok igényeljék, akiknek valóban szükségük van erre, vagyis a diákok, pedagógusok, nyugdíjasok." /Vezetőink többsége elöl jár az igénylésben. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jan. 16.) Az Udvarhelyi Híradó számai interneten olvashatók, azonban a lap jan. 16-i száma nincs az interneten /a jan. 16-i számra kattintáskor a jan. 9-i jelenik meg/. Ezt a felháborodást kiváltó Verestóy nyilatkozatot az Erdélyi Napló (Nagyvárad), jan. 29-i száma újraközölte.

2002. február 8.

Febr. 7-én az Udvarhelyért Polgári Egyesület sajtótájékoztatóján felmutatták a marosvásárhelyi táblabíróság ítéletét, amely alapfokra utalja vissza a székelyudvarhelyi önkormányzati testületből kizárt UPE-s tanácsosok ügyét. Annak ellenére, hogy egy nappal az ítélethirdetés előtt egyik fél sem ismerte még a vásárhelyi ítéletet, az UPE sajtótájékoztatót hívott össze. Szász Jenő polgármester kijelentette, úgy értékeli, az UPE-tanácsosok ismét felvállalhatják a választók által rájuk ruházott feladatokat, ezért a következő tanácsülésen – ahol a prefektúra által elfogadhatatlannak tartott 2002-es helyi költségvetést fogják újratárgyalni – az eddig eltávolított nyolc városatya szavazatára is számít. Ladányi László, a székelyudvarhelyi RMDSZ elnöke a vásárhelyi táblabíróság döntését kommentálva úgy nyilatkozott, nem történt érdemi változás az UPE-tanácsosok helyzetét illetően. "Még nem láttam ugyan a döntés indoklását, de azt állíthatom, semmilyen UPE-tanácsosokat érintő határozat nem módosult – mondta Ladányi. /Zilahi Imre: Formai hibákat találtak. Ismét a csíkszeredai bíróságon az UPE-tanácsosok ügye. = Krónika (Kolozsvár), febr. 8./

2002. március 16.

Csíkszeredában több ezer ember vett részt a márc. 15-i ünnepségen. Gál Sándor-szobornál kezdődött idén is a rendezvénysor, majd a Vártéren folytatódott. - A normalitás jele, hogy részt veszünk egymás ünnepein, tiszteletben tartjuk azokat - jelentette ki a román himnusz elhangzása után mondott beszédében Dusa Mircea prefektus. - A Székelyföld őrt áll a nemzet keleti határán – hangsúlyozta ünnepi beszédében Csedő Csaba. Ráduly Róbert parlamenti képviselő a történelmi események és a mai történések között vont párhuzamot beszédében, az RMDSZ városi szervezetének elnöke, Hajdú Áron pedig az ünnep szellemiségére hívta fel a figyelmet. Nyergestetőn az ünnep helyszíne a múltkori szélviharnak köszönhetően valóban a hajdani csatateret idézte, megváltozott az emlékmű körül a táj, de az ünneplők ugyanazok voltak. Az érkező vendégeket a szentegyházi fúvósok térzenéje köszöntötte, majd ünnepi beszédet mondott Ráduly Róbert parlamenti képviselő. Zsombori Vilmos megyei tanácselnök ünnepi beszéde után a Csíki Játékszín művésze, Kosztándi Zsolt szavalta el Petőfi Sándor Nemzeti dalát, majd kulturális műsor következett. Az ökumenikus istentisztelet után az RMDSZ-szervezetek, polgármesteri hivatalok, gazdasági egységek és intézmények stb. koszorúit helyezték el az emlékmű talapzatán. Székelyudvarhelyen a Márton Áron téren – több ezer ünneplő részvételével – a székely lovas huszárok felvonulásával kezdődött a megemlékezés. - 1848 kapcsán eszünkbe jut minden olyan szabadságharc, mely a nemzet felemelkedéséért robbant ki - mondta köszöntőbeszédében Szász Jenő polgármester. Lányi Zsolt magyar országgyűlési képviselő, Udvarhely szülötte a kedvezménytörvényről szólva kifejtette: ez a magyar nemzet egységét megteremtő törvény. - A közösségünkön belüli elvi vitákat nem egymás ellen, hanem egymásért, magunkért kell folytassuk – mondta Ladányi László városi RMDSZ-elnök. Nagy Pál, a MISZSZ elnöke a romániai magyarság közösségeiben dúló viszályokról szólt, majd felkérte Sarkadi Zoltán színművészt, hogy olvassa fel az ifjúsági szervezete által fogalmazott 12 pontot. Az egyházi áldás után a külföldi vendégek, szervezetek, intézmények koszorúikat a Vasszékely szobránál helyezték el. Gyergyószentmiklóson bemutatták be Kis Portik Irén: Kossuth Lajos a magyar nép tudatában című, hiánypótló művét. A magyar templomokból a Szabadság emlékmű elé vonuló tömeg dr. Garda Dezső és Rokaly József, valamint Dézsi Zoltán beszédét hallgathatta. A megemlékezés koszorúinak elhelyezése után – a Petőfi- és a Kossuth-szobornál – a köztemetőbe vonultak a résztvevők, ahol megkoszorúzták a Kiss Antal honvédezredesnek állított kopjafát, illetve a Magyar Hazáért Meghaltak síremlékét. Székelykeresztúron az ünnepi rendezvény koszorúzással kezdődött. A Himnusz elhangzása után Csáka József alpolgármester üdvözölte a résztvevőket, ünnepi beszédet főtisztelendő dr. Szabó Árpád unitárius püspök mondott, a testvérvárosok nevében Casalgrande polgármestere, Luciano Dranchetti beszélt. Az ünnepi műsorban felléptek a dunakeszi és a karcagi vendégegyüttesek, valamint az Orbán Balázs Gimnázium diákjai. Befejezésül a nagyszámú ünneplő közönség elénekelte a Szózatot és a székely himnuszt. /Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 16./

2002. május 20.

A Hargita Megyei Törvényszék máj. 16-án hozott ítéletében felfüggesztette azt a határozatot, amellyel a székelyudvarhelyi önkormányzat megállapította az UPE-s tanácsosok mandátumának megszűnését. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a végleges ítélet meghozataláig az egyesület tanácsosai részt vehetnek a testület munkájában. Ladányi László leszögezte, hogy az ideiglenes törvényszéki döntés nem vonatkozik az alpolgármester személyére, ezt a tisztséget továbbra is Péter Pál látja el. A tanácsos bejelentette: az ítélet ellen a Marosvásárhelyi Táblabíróságon fellebbeznek. /Jakab Árpád: Visszajönnek az UPE-sek az önkormányzatba. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 20./

2002. május 20.

Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere bemutatott egy jegyzőkönyvet, mely szerint az RMDSZ-es tisztségviselők /Bunta Levente a Megyei Tanács alelnöke, Péter Pál alpolgármester és Ladányi László tanácsos/ azon fáradoztak, hogy a cekendi helyett csíkszeredai érdekeltségű regionális szeméttározó létesítésének támogatására beszéljék rá a dán kormány Székelyudvarhelyre látogató küldöttségének tagjait. A dán környezetvédelmi minisztérium küldöttségének nevében válaszként Niels Erik House és Daniela Cancescu romániai programvezető közölték, hogy az elkezdett projekt befejezését tartják elfogadhatónak, s ez az egyetlen járható út, mert az új dán kormánypolitika nem támogatja semmiféle kelet- és közép-európai új program finanszírozását. Ladányi László RMDSZ-tanácsos cáfolta, hogy a beruházás "átjátszását" akarták volna. Szerinte csak magánjellegű beszélgetésről van szó. /Fülöp D. Dénes: Ladányiék nem kívánták a beruházás "átjátszását". = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 20./

2002. szeptember 5.

Ladányi László, a Magyar Ifjúsági Értekezlet szakértői testületének tagja a kezdetekre emlékezve elmondta: az első komolyabb lépés az erdélyi ifjúsági élet reformja terén a székelyudvarhelyi SZ-MADISZ megalakulása volt 1998-ban. Ladányi szerint "lehet az RMDSZ-szel együtt is politizálni, nem az a megoldás, ha ifjúi lendületben mindent csak rombolunk." Székelyudvarhelyen a MADISZ jogosítványát az UFF, az Udvarhelyi Fiatalok Fóruma gyakorolta. Az RMDSZ-közeli ifjúsági csoportok alelnökei találkoztak 1999 őszén, hogy egyeztető fórum kellene Hargita megyében. Borboly Csaba kezdeményezésére megalakult Csík Területi ifjúsági Tanácsa, ez egyeztető fórumnak indult, s az RMDSZ mellett jött létre. Nem sokkal utána megalakult az Udvarhelyi Egyeztető Tanács, szintén Ladányi László, a területi RMDSZ ifjúsági alelnökének kezdeményezésére. A második marosfői találkozón eldöntötték, hogy közösen lépünk fel a megye ifjúsági kérdéskörében. Az egyik találkozó mottója ez volt: Itthon, fiatalon. 2000 őszén jött létre az Itthon, fiatalon mozgalom. /Oláh István: Itthon, fiatalon - Erdélyben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 5./

2002. szeptember 10.

Szept. 7-8-án került megszervezésre a Fiatal Baloldal Tata 2002 címet viselő kulturális fesztiválja, amelyen az RMDSZ-szel együttműködő ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) vezetősége részéről jelen volt Barna Gergő, Ladányi László, Benedek Árpád Csaba és Borboly Csaba. Kovács László külügyminiszter a MIÉRT küldöttségét a romániai magyar közösséget érintő aktuális problémákról tájékoztatta. Kovács hangsúlyozta, hogy a támogatási rendszerek átláthatóbbak lesznek, és az érintettek által eldöntött prioritási igények figyelembe vételével jutnak majd el a határon túli magyar közösségekhez. A fesztivál alkalmával egy közös MIÉRT-FIB vezetőségi megbeszélésre is sor került. /Kovács Lászlóval találkozott a MIÉRT küldöttsége. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 10./

2002. október 4.

Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala közleményben tudatta a város lakosaival, hogy a Ladányi László vezette RMDSZ-frakció tagjai, akik 2001-ben megszavazták, hogy nyolc UPE-képviselőnek menni kell, nem nyugodtak bele az alapfokon hozott döntésbe, a Marosvásárhelyi Táblabíróságra vitték az ügyet. Ezek az emberek nem vette figyelembe ötezer székelyudvarhelyi akaratát, az RMDSZ-frakció, vagyis tizenegy ember döntött úgy, hogy az UPE képviselőinek nincs helye az önkormányzati testületben. Feltehető a kérdés, áll a közleményben, hogy miért érzi többnek önmagát Bondor István tanfelügyelő, Ványolós István tanár Máthé András iskolaigazgatónál, mivel adott többet Borbáth István vállalkozó Székelyudvarhelynek, mint Páll Dénes üzletember? A nagyvállalkozó Albert András miként ítélkezhet az ugyancsak nagyvállalkozó László János felett? Nyugodt lelkiismerettel mondhatja-e Simon Károly Incze Bélának, aki felépített egy bútorgyárat és negyven évig szolgálta a közérdeket, hogy neked többé nincs helyed itt? Netán ígéretesebb ifjú utánpótlás Ladányi László Szabó Attilánál, vagy megállapíthatja-e Incze Zoltán, hogy tőle mérföldekkel lemaradva kullog Simó Ferenc, s ezért nem méltó tanácsosnak? Bálint Miklós, Magyari Dénes és Csáki Jenő hárman elégnek érezték magukat, hogy megmutassák a gyűlésterem ajtaját dr. Lőrinczi Csaba belgyógyász főorvosnak? Erre szeretne választ kapni a polgármester mellett a város lakossága is. Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Sajtóosztálya: Közlemény. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 4./

2002. október 15.

Székelyudvarhelyen addig-addig áskálódott a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, amíg sikerült peres úton kialakítani a pártállami időket idéző egypártrendszert a helyi hatalomban, szögezte le Szász Jenő polgármester. 2000-es helyhatósági választásokon nyolc magyar képviselőt demokratikus úton a városi tanácsba bejuttató Udvarhelyért Polgári Egyesületet a román bíróságokon addig perelte az RMDSZ, amíg megfosztatta őket mandátumuktól. Így ezentúl a 21 fős képviselőtestület helyett egy 11 fősre zsugorodott csonka tanács fog a székely anyaváros fölött uralkodni, a román kormánypárt csatlósául szegődött RMDSZ nevében. Az UPE által jelölt alpolgármestert is megfúrta a tulipános többség, egy ideje pedig őellene, a polgármester ellen folyik a városban - az RMDSZ-nek alárendelt helyi média segítségével - kíméletlen politikai harc. Szász Jenő a város lakosságához fordult, kifejtve, hogy mi történt: a Borbáth István és Ladányi László vezette RMDSZ-frakció a bírósághoz fordult, hogy nyolc képviselőt kizárjanak a városi tanácsból. Nem a táblabíróság nem vette figyelembe ötezer székelyudvarhelyi akaratát, hanem ez a tizenegy ember döntött úgy, hogy képviselőiknek nincs helye az önkormányzati testületben. Szász Jenő feltette a kérdést: miért érzi többnek önmagát Bondor István tanfelügyelő, Ványolós István tanár Máthé András iskolaigazgatónál, mivel adott többet Borbáth István vállalkozó Székelyudvarhelynek, mint Páll Dénes üzletember? A nagyvállalkozó Albert András miként ítélkezhet az ugyancsak nagyvállalkozó László János felett, Simon Károly Incze Béla felett? Ígéretesebb ifjú utánpótlás Ladányi László Szabó Attilánál, vagy különb-e Incze Zoltán Simó Ferencnél? Bálint Miklós, Magyari Dénes és Csáki Jenő ajtót mutathatnak dr. Lőrinczi Csaba belgyógyász főorvosnak? /Szász Jenő, Székelyudvarhely megyei jogú város polgármestere: Udvarhelyi egypártrendszer. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 15./

2002. október 31.

Okt. 30-án a székelyudvarhely városi tanács RMDSZ-es frakciója nem fogadta el Szász Jenő polgármester javaslatát, hogy az önkormányzat vonja vissza az Udvarhelyi Polgári Egyesület /UPE/ tanácsosainak mandátumát megszüntető határozatát. Előzőleg az UPE bejegyzésekor a megyei törvényszék által elkövetett formai hibát kihasználva az RMDSZ-es képviselők arra kényszerítették az UPE vezetőit, hogy ismételjék meg a bejegyzés procedúráját. A polgármester elmondta még, hogy 2001. nov. 29-én az udvarhelyi bíróság megismételte a bejegyzési procedúrát, és mindent rendben találva véglegesítette az UPE törvényszéki bejegyzését. Az ülést vezető Ladányi László tanácsos, a városi RMDSZ elnöke szerint az UPE továbbra is választási csalással vádolható. A meddő vita azzal végződött, hogy az önkormányzat levette napirendről a kérdést, és - az UPE-sek megfogalmazása szerint - 4245 udvarhelyi polgárt megfosztottak képviseleti jogától. /Zilahi Imre: Egyszínű marad a helyi önkormányzat. = Krónika (Kolozsvár), okt. 31./

2002. november 15.

Nov. 15-től meghatározatlan ideig szünetel az ügyfélfogadás Székelyudvarhely polgármesteri hivatalában. Szász Jenő polgármester bejelentette, elfogyott a helyi tanács által a hivatal működésére jóváhagyott 2,759 milliárd lej, és a legutolsó rendkívüli tanácsülésen a testület nem szavazta meg a hiányzó hitelkeretet. Ladányi László RMDSZ-es városi tanácsos úgy vélte, a polgármester lépése indokolatlan. Szász Jenő szerint ennek az az oka, hogy 2002 tavaszán a költségvetés vitáján az RMDSZ-frakció a hivatal által kért 4,5 milliárd lej helyett csupán 2,7 milliárdot hagyott jóvá a polgármesteri hivatal működésére. Szász Jenő olcsó populizmusnak nevezte RMDSZ-es ellenlábasai protokollköltségekkel kapcsolatos érveit. "Ha valamelyik testvérvárosunk polgármestere vendégként érkezik városunkba, nem lakhat bentlakásban, és nem étkezhet az ingyenkonyhán." - szögezte le a polgármester. /Zilahi Imre: Ma reggel bezár az udvarhelyi városháza. = Krónika (Kolozsvár), nov. 15./

2002. december 11.

Székelyudvarhelyen a szombatfalvi református egyházközség lelkésze, Hegyi Sándor minden év decemberében megszervezi a Csereháti Napot, arra emlékezve, hogy 1997. dec. 9-én hatalmi erőfitogtatással, csendőrök és páncélkocsik segítségével a városban, Csereháton félkész állapotban lévő épületet elfoglalták a görög katolikus apácák. - A csereháti iskola kérdése csak akkor fog megoldódni véglegesen, amikor az egész Székelyföld ügye rendeződött, amikor e területnek regionális parlamentje, kormánya lesz, svájci és dél-tiroli minta szerint - mondta egyebek között Szász Jenő polgármester az épület erőszakos elfoglalásának ötödik évfordulóján tartott istentisztelet utáni megemlékezésen. - Az az igazi zsidó, akinek fáj Auschwitz, az az igazi magyar, akinek fáj Trianon, az az igazi uvdarhelyi, akinek fáj a Cserehát - mondta Szakáts István Péter tanár, író. Kincses Előd ügyvéd a csereháti pereskedésekről számolt be, amelyek még nem értek véget. Hegyi Sándor kemény szavakkal bírálta az RMDSZ-t, mert "koalíciós párt lett" és a parlamenti képviselőket is, mert semmit sem tesznek, hogy kedvezően rendeződjön a csereháti iskola ügye, ahová most szép csendben az ország messzi tájairól gyermekeket telepítenek. Szász Jenő polgármester egyebek között elmondta: nem szűnt meg az esélye annak, hogy a helyi önkormányzat visszavásárolja az épületet, ha az új magyar kormány tiszteletben tartaná az Orbán-kormány ígéretét. Ez ügyben a közelmúltban levelet írt mind a négy parlamenti párt vezetőinek, Medgyessy Péter kormányfőnek és Mádl Ferenc köztársasági elnöknek is. "Árulók a határon innen és túl is vannak, s politikai cinizmus az, ahogyan a magyar miniszterelnök az RMDSZ-es csúcsvezetőséggel együtt ünnepelte december elsejét a román miniszterelnökkel" - mondta Szász Jenő. A baróti Márton György hazaárulónak nevezte Medgyessy Pétert, "akit olyan RMDSZ-esek vesznek körül, akik Elena Ceausescu vízhordói voltak". A részvevők többsége a rendezvény végén aláírta a Hegyi Sándor által felolvasott felhívást, amelyben tisztségükből való lemondásra szólították fel Borbáth István és Ladányi László helyi tanácsosokat. /Fülöp D. Dénes: Öt év alatt sem oldódott meg a csereháti ügy. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 11./


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-77




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék